Álom
   
    Miközben J. L. Borgest olvasom, kinyílik előttem a világ, mint az alef az azonos című Borges elbeszélésben. Vajon lehetséges, hogy létezik a világon egy olyan pont, ahonnan a világ összes pontja látható? Múltunk, jelenünk, jövőnk?
    Eloltom lámpámat, s éjjeliszekrényemre teszem a könyvet. Nem tudok nyugodtan feküdni, az ablakon beszűrődő hold fénye az ablakhoz vonz. Az ablakhoz lépek, félre húzom a függönyt, s belebámulok a végtelen éjszakába. Csodák csodájára az egészet látom, a mindent. Azt a mindent, amiben a semmi is helyet kapott.
    Ha a világ egy kis szeletét nézed, talán az egészet látod. Lehet, hogy az egész világ egyforma, csak mi látjuk mindig másnak.
    Pár percet állhattam az ablakban, aztán visszafeküdtem ágyamba. Viszonylag hamar álomba merültem.
    A Belgrano Egyetem egyik szobája felé tartottam, Borges itt tartott öt előadást 1978-ban. Beléptem egy irodaszerű szobába. A szobában kellemes hűvös fogadott a kinti forrósághoz képest. Borges kényelmes bőrfotelben ül kezében pohár konyakkal. Azt iszogatja. Leülök a Borges-szel szemben lévő  fotelba, s töltök  magamnak egy pohár konyakot.
    Pár percig – ami a végtelen időnek tűnik az örökkévalóságban, s amit csak egy másodpercben lehet megélni – csak ülünk, s hallgatunk. Azt hittem nem is vette észre, hogy bementem a szobába.
    Borges egyszer csak megszólalt:
    Ő: Maga író?
    Én: Igen.
    Ő: Miért ír?
    Én: ... - - - ...
    Ő: Istent keresi írásaiban?
    Én: ... - - - ...
    Ő: A világ rejtélyét keresi talán?
    Én: ... - - - ...
    Ő: Talán a világ rendjét?
    Én: ... - - - ...
    Ő: Hol tanult meg halhatni?
    Én: A mindenség partjainál.
    Ő: Maga ott is járt?
    Én: Igen.
    Ő: Mikor?
    Én: A születésem előtt, amikor még bármit megtehettem.
    Ő: Most nem tehet meg mindent?
    Én: Miért ön mindent megtehet?
    Ő: ... - - - ...
    Én: Ön a rendet keresi az írásaiban?
    Ő: ... - - - ...
    Én: Netán az Istent?
    Ő: ... - - - ...
    Én: Vagy a világ rejtélyét?
    Ő: ... - - - ...
    Én: Miért ír krimiszerű elbeszéléseket?
    Ő: Tudja kedves hallgatag barátom, kaotikus korunkban van valami, ami szerényen fenntartja a klasszikus erényeket, s ez a krimi. Krimit írtak jelentéktelen, s kitűnő írók is.
    Én: Mondjuk egy posztmodern krimi?
    Ő: Nem feltétlenül, hiszen az olyan krimi, aminek nincsen eleje, közepe és vége, nem lehet megérteni. Azt mondanám a krimi védelmében, hogy nem szorul védelemre; noha némi lenézéssel olvassuk, a krimi a rend megmentője egy rendetlen korban. Olyan bizonyíték ez, melyért hálásnak kell lennünk, mert érdemes rá.
    Én: Minél érdekesebb, annál jobb.
    Ő: Tudja a valóságnak a legkevésbé sem szükséges érdekesnek lennie.
    Én: Lehet, hogy a valóságnak nem szükséges érdekesnek lennie, de a fikciónak legalább kicsit érdekesnek kell lennie.
    Ő: ... - - - ...
    Én: Mi van akkor, ha ezt a beszélgetést valaki írja, vagy álmodja? Már régen gondolkodtam a lehetőségen.
    Ő: Miért ne? Ha lehetséges, hogy egy képzelet alkotta mű szereplői olvasók, akkor az is lehetséges, hogy mi olvasók, merő fikciók vagyunk.
    Én: Ez valahol szörnyű lenne.
    Ő: Minden tárgyat szörnyűségesnek találunk, még nem ismerjük a rendeltetését.
    Én: A mester szerint milyen rendeltetése lehet?
    Ő: ... - - - ...
    Én: A mester tapintatos hallgatása takar valamit talán?
    Ő: ... - - - ...
    Itt ébredtem fel álmomból, kábán, s kissé hallucinálva. Egy repülő piros fazekat láttam a levegőben, ami emelkedett felfelé a plafonig. A látomás után kiszáradt szájjal ébredtem, ezért ittam egy pohár vizet...


A szövegben Jorge Luis Borges idézetek szerepelhetnek eredeti, vagy torzított formában.

2007