2011. augusztus 16., kedd

ILLATBA BURKOLT EMLÉKEZET
Ilma Rakusa: Rengeteg tenger


A könyv matt fehér borítóját egy nagy szárnycsapásokkal repülő vadlúd szeli ketté, ezzel is szimbolizálva azt a vándorlást, amit a szerző megtesz könyvében. A borító alatti kék kötéstábla azt jelképezi, mennyire fontos Ilma Rakusa számára a tenger. Ezzel a borítóval a könyv az utóbbi évek egyik legszebb Magvetős könyve.
    A cím alatti műfaj meghatározás nem regény, hanem „emlékezetfutamok”, ezzel is jelezve, a könyv csak próbálkozás a gyerek- és kamaszkor felelevenítésére. A történet az apa halálával indul, és egy apjával folytatott beszélgetéssel. A szerző felvázolja családja történetét és az események hátteréül szolgáló helyrajzot. Közép-Európát, ahogyan azt az utazó látja, a vonat ablakából. A Monarchiából ott maradt vasútállomások, kocsmák, házak, utcák, elhagyott gyárak. Az aparegényként induló történet itt átvált önéletrajzi történetté. Az első fejezetből kiolvasható egy György Péter-féle Apám helyett történet. De az olvasás előre haladtával kiderül, Ilma Rakusa saját történetét írja, nem az apjáét. Egy, a bőröndök hiábavalóságáról való beszélgetés indítja be az emlékek prousti burjánzását. Ócska, kopott bőröndök. A gyerekkor költözései, az új helyek megszokásai és illatai. Budapest narancs- és fahéj aromája, keveredve a gyanta illatával, mintha mindig karácsony lenne. Ljubljana, a barnaszén kesernyés illata és a szardínia olajos szaga. Trieszt, a tenger sós illata és a pusztító bóra zsalugátereket csapdosó szele. A gyerekkor képei filmként peregnek előttünk. Az emlékezetfutamokat megszakítja egy-egy párbeszédes rész. Megszakad a film pergése, és az olvasó átzuhan az emlékek birodalmából a valóságba. Ezekben a dialógusokban egy elképzelt, vagy valós személy tesz fel kérdéseket az olvasottak jobb megértése?, tisztázása? érdekében. Mintha előre megírná az olvasó lehetséges kérdéseit, és válaszolna azokra.
    A kamaszkor történetei élesen elválasztódnak a gyerekkor leírásaitól. Kiszakad a családból, és egyedül indul új utakra. Embereket ismer meg, akik befolyással vannak érzelmi, szellemi fejlődésére. Ezek a részek rázuhannak az olvasóra, mintha a szerző egy szuszra írta volna ki magából a felsűrűsödött élményanyagot.
    A Rengeteg tenger felfogható egy időn és téren átívelő utazásként, de egy érzékeny művészlélek intellektuális fejlődéseként is.
Magvető, 3490 Ft.      
   
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése