KERENGŐ
Farkas Péter: Johanna

A fekete, csillogó borítót vékony csíkban töri meg a huszonegy éves Johannáról készült festmény. Mintha egy függöny mögül figyelné az olvasót. A kötet méretében pontosan illeszkedik Farkas Péter utóbbi években megjelent könyveihez. A Nyolc perc, Kreatúra, Johanna hármas Németh Gábor szerint akár trilógiaként is olvasható.
    A dőlt betűvel szedett bevezető szövegből megtudhatjuk Johanna életének néhány mozzanatát. A szöveg utolsó mondatánál elbizonytalanodik az olvasó. „A következőkben elbeszéltek főszereplője tehát akár Johanna is lehetne.” Mintha ez a mondat nem csak az olvasó megtévesztését szolgálná, hanem Farkas Péter bizonytalanságát is tükrözné.
    A regény öt fejezetre tagolódik. Az első fejezet a Cold song címet viseli. Egy komédiás csoport érkezik a városba, ahol Johanna gyerekként egy toronyban lakik. A torony motívuma foglalja keretbe a történetet. Johanna a toronyból figyeli a komédiások érkezését. A csoport énekese egy furcsa, fehérre festett arcú madárfejű férfi, akinek a leírása pontosan illik Klaus Nomi, német operaénekesre, aki valóban énekelte a fejezet címét adó Purcell áriát. A madárember - ahogy Farkas Péter nevezi a könyvben - énekét megelőzi a két komédiás meséje, ami talán Johanna történetének egy metaforikus változata. „Csupa önkény, erőszak, rosszakarat és ármány, csupa csalás és csalatkozás, árulás”…Ezek a sokat mondó sorok vezetik be a történetet és az éneket, ami a regény kontextusában utalhat Johannára és Fülöpre, ahogy körbe-körbe jár a holt testtel. „Nem látod, mi vagyok /Fagyott kővé dermedt kolonc a maga létén.” - hangzik az áriában, majd úgy, ahogyan jöttek, eltűnnek a komédiások. Azonban nem csak Johanna figyeli a komédiásokat, hanem a madárember is figyeli Johannát. „Annyira bámulta a saroglyaszínpad deszkája előtt mozdulatlanul meredő lány tarkóját, hogy szinte belefúródott tekintette a természetellenesen nagy koponyába, és azon keresztül látta maga is a komédiásokat.” A madárember látszólag egyesül Johannával, aki így akár Farkas Péter is lehetne. Az olvasó nem is tudja, ki néz, kinek a szemével, még ha csak szimbolikusan is értendő ez a nézés.  A második fejezetben Johanna megházasodik. Hajóval szállítják leendő férjéhez. Az út során viharba keverednek, ezért Johannát, hogy megóvják az esetleges fulladástól, belevarrják egy zsákba. Ez a motívum majd a lánya elrablásánál és visszaszolgáltatásánál is feltűnik. Várakozás közben egy kolostorban szállásolják el őt és kísérőit. A várakozás heteiben kedvenc időtöltésével a holt tárgyak érintésével foglalkozik. A kolostor kerengőjében jár körbe-körbe, kezével végigsimítva a bazaltból és homokkőből épült oszlopokon. Farkas érzékletes leírásában az olvasó is érzi Johanna kezén keresztül „…a különféle kristályok durvább vagy finomabb szemcséit, a lemezek, rétegek közötti finom erezetet, a repedések tört vagy recézett szélű peremét, a sekély árokban megrekedt üveges, kvarcos göböket…” Fülöp megérkezése után az esküvő és a nászéjszaka finom, pontos leírása következik. Időugrás Fülöp halálához és az azt megelőző eseményekhez. Egy pelota játék ábrázolása, amihez talán köze lehet Fülöp halálának. Ezt a szerző nem feszegeti, csak tényeket közöl és mozaik részletességű leírásokat. Mégsem vész el a részletekben. A fejezetek kis szakaszai éppen csak megvillantanak egy-egy helyzetet. „A szó kijött belőle, mint a szél, és arcáról úgy csúszott le az élet, mint egy finom szövetű, hamuszürke árnyék.” Írja Farkas Fülöp haláláról. A fejezet végén Fülöp preparált holttestét egy ólomból és fából készült, dupla falú koporsóba helyezik. A harmadik fejezet elején Johanna megparancsolja, hogy a holttestet szállítsák a lakosztályába. A parancsot Johanna ájulása miatt nem teljesítik. A királynő álmában Fülöp ott van mellette, és ő szabadon játszhat kezével a holt testen, a holt testtel. „meg akarta éleszteni a testet, magához és magába emelni, maradéktalanul és feltétel nélkül birtokolni, uralni.” Johanna ez után az álom után nem törődött Fülöp holttestének hollétével. Belevetette magát a gyászba, míg egy páter fel nem tűnt az udvarban. A páter „egy idős, telt arcú, erős szőrzetű férfi volt.” Leírása szerint pontosan egyezik azzal a páterrel, aki az első fejezetben éjszakai miséket celebrált Johannának. A páter figyelmezteti Johannát; Fülöp nem halt meg, és bármikor életre kelhet. Itt kezdődik Johanna hétszáznyolcvanhat napig tartó körben járása. Torquemada, Burgos és Hornillos de Cerrato érintésével. A páter feltűnése is felfogható egy a történetben kirajzolódó körnek. Hiszen a történet némely motívuma körforgás szerűen ismétlődik. Miközben Fülöp koporsójával körbejár, Johanna világra hozza hatodik, Katalin nevű gyermekét. A szülés pontos, mindent leíró tárgyilagos leírása következik, nem elhanyagolva a testnedvek részletezését sem. Az egész regényen végigvonul ez a részletezés, amire Farkas a könyvhöz készített jegyzeteiben így utal: „Bennük, illetve általuk ömlik össze a szülés – orgazmus – halál motívuma eseménybe.” A regény motívumaiba bele lehet illeszteni ezeket a fogalmakat. A bolyongás közben Johanna ledobja magáról a civilizáció szabályait, és visszaesik egyfajta vadállati, vagy ősemberi állapotba. Egy vadmacska is hozzászelídül, és fog neki egy nyulat. Ez a jelenet a fejezet egyik legjobb leírása. A fejezet záró soraiban egy leláncolt foglyot visznek valahová. „Fejéről csúcsos szégyensüveg meredezett…” Az első fejezetben Farkas pont egy ilyen megjegyzést tesz a madáremberre. „Nem is értették, hogyan járhat szabadon, mert az ilyeneket hamar összefogdosta az inkvizíció, magas, hegyes süveget nyomtak a fejükbe, és vaskörtét a végbelükbe.” Az olvasó itt összefüggést láthat, és akár azt is gondolhatja, mégis csak elfogták az énekest, és Johanna újra szembetalálkozik vele. A következő fejezetben már Johanna is rab. A Tordesillas-i toronyban Katalinnal együtt raboskodnak. Véget ér a körben járás hétszáznyolcvannégy napja. Farkas Johanna Tordesillasba való szállítását nem számolja a vándorlás napjai közé. A negyedik fejezetben írja le Farkas először és utoljára a labirintus szót. A regény egész cselekményét egy lineárisan haladó labirintushoz lehetne hasonlítani, amit kisebb körök határolnak. Johanna valójában egy egyenes vonalú úton bolyong, együtt az olvasóval. J. L. Borges szerint ez a legveszélyesebb labirintus. Farkas nem éri be ennyivel, nála ezek az egyenesek önmagukba fordulnak. Körforgásként fogható fel a madárfejű énekes újbóli feltűnése is, azzal a különbséggel, hogy nem Johanna figyeli, mint az első fejezetben, hanem Katalin. A két nő leírásában hasonlóságokat fedezhetünk fel. Nagy fej, imbolygó járás, akadozó beszéd. Mintha Farkas így tenné hangsúlyosabbá a bevezető szöveg utolsó mondatát. Katalint Károly parancsára szállították az udvarba, és pár nap elteltével vissza is viszik. Ugyanúgy, ahogyan hozták, belevarrva egy zsákba. Johannát is zsákba varrták, csak őt a vízbe fulladás elől óvták ezzel a módszerrel. A viselkedése miatt nem tartották oda illőnek Katalint. Beszéde értelmetlen volt. Csak figyelte az eléje járuló embereket. „…nem is az arcukon érezték a tekintetet, hanem a szájukban, a torkukban, mintha egy merev, kemény tárgyal nyúltak volna beléjük.” Ismét egy nézés leírása. Az utolsó ötödik fejezetben ismét feltűnnek a kört alkotó motívumok, és végleg önmagukba fordulnak. Újabb nagyobb időugrás. Katalint hat évvel a vissza hozatala után végleg elviszik a toronyból. Ezután új személyzet kerül Johanna mellé a toronyba. A másik szobába nyíló rést befalazzák, elzárva Johannát a külvilágtól. Utolsó sétáit egy hosszú folyosón tette, aminek leírása hasonló a második fejezetben leírt kerengőjére. „Kifordított tenyérrel, ujjaival a bazalt kristályos szemcséit érintve rótta a lépésről lépésre azonos utat…” Teljesen magába zárkózott, nem törődött a külvilággal, igaz már nem is nagyon érzékelte, mi történik körülötte. Valóság és álom összemosódott agyában. Látomásai vannak. Elképzeli Reie városának kifosztását. Egyik reggel nem bír felkelni, nem tudja mozgatni a lábát. „Az agyából kivágódó ütés csak az alsó testet érte, és szellemi állapotát nem befolyásolta.” Ez a mondat utal rá, hogy agyvérzést kapott. Áprilisra rosszabbra fordul az állapota, és hívatják hozzá azt a pátert, aki harmadik alkalommal tűnik fel a történetben. Ha lerajzolnánk a labirintus egyenes vonalát megtörő ismétlődő köröket ezek a körök a végtelen jelét szimbolizáló fekvő nyolcasra hasonlítanának. „Egy lassú, szinte alig lendülő hullám azonban végérvényesen elmosta létezését, miközben magasan a torony felett, a szétfoszló felhők nyílásában megjelent a fehér hold fátyolos korongja.”
    A történet nagy vonalakban követi végig Johanna életének fontosabb állomásait. Házasság – szülés – férje halála – bolyongás – rabság – halál.
    Az egész szöveget bejárja, mint valami kísértet Klaus Nomi hangja, ritmust adva Farkas Péter mondatainak.
Magvető, 2290 Ft.