2013. március 18., hétfő

VARGA, VARGA
Varga Mátyás: parsifal, parsifal


A szerző személye nem is olyan fontos műve értelmezéséhez, mondják a szakértők. A szerző személyének ismerete nélkül is lehet értelmezni egy művet. Elég, ha ismerjük munkásságát. Paul Valéry szerint még ez sem szükséges. De nem mindig igaz ez az állítás. Néha jó, ha egyet és mást tudunk a szerzőről. Ebben az esetben Varga Mátyásról, aki szerzetes. Mért fontos ez? Nem fontos. Esetleg abból a szempontból, hogy jobban ismeri a Bibliát nálam. Szerzetes, ez van. Nem befolyásol az olvasásban, rutinos olvasó vagyok.
Újra és újra olvasom a könyvet, és minden olvasáskor mást kapok. Egyet fizet, s ki tudja, mennyit kap a kedves olvasó. Vajon hány nézőpontja lehet ennek a vékony kötetnek? A cím egy újabb Parsifal értelmezés lehetőségét hordozza magában. A valóság mégsem ilyen egyszerű. A Parsifal történetek változatai keverednek Varga Mátyás történeteivel, aki mai Parsifalként bolyong a világban. Mindig csak valami kis eseményt kiemelve az életéből, vagy a legendából, amit hatalmasra nagyít. Egy-egy ilyen kis történetből áll össze egy nagyobb egész. Néha ezek a történetek összekeverednek. Vagy az olvasó képzeli ezt. Nem lehet pontosan eldönteni.
Abból a magyar nyelvből, amit Varga használ, szinte minden hiányzik. A végletekig leegyszerűsített szóhasználat egy jégbe vésett szobor hideg pontosságát sugározza magából. Nem cifrázza mondanivalóját felesleges szóképekkel, hasonlatokkal. Vagyis mindazzal, amik inkább egy vers előnyére és nem hátrányára vannak. Minden költői eszközt minimálisra csökkent, mégis minden képe találó. Bele pont a közepébe. Úgy érezzük, verset olvasunk. Jó verset. Elmond egy történetet, amiben felismerhető a Parsifal legenda. Beleépítve egy mai korban játszódó történetbe. A versekben feltűnnek a XX. század jól ismert tárgyai és fogalmai. Minden egy rendkívül érzékeny ember szemén keresztül láttatva.
Mértani pontossággal megszerkesztett kötetet tart kezében az olvasó. Majdnem azt írtam, mértani fontossággal. Közben arra gondoltam, a szerző számára mennyire fontos a kötet szerkezeti felépítése. Csakis így következhetett volna be ez az elírás. De mint minden ilyen képzelettúlkapás, hordoz valamit a valóságból. A kötet szerkezete nem véletlenül lett olyan, amilyen, szerzőjének ezzel is volt valamilyen célja. Pusztán esztétikai, vagy valami más, azt nem tudni. Szimmetrikus elosztás, négy római számozással jelölt fejezetre mindegyikben tíz versel. A tízes szám az ókori görög filozófusok szerint a tökéletesség szimbóluma. A prológussal és az epilógussal összesen negyvenkét vers található a kötetben. Nem tudom, van-e jelentősége ennek a negyvenkettes számnak. Gyanítom, hogy valami lehet. Mondjuk a Kabbala negyvenkét betűből áll. Ami szintén egy könyv. De ennek a felfejtését másokra hagyom. Lehet, ha jobban számolgatnám, még az aranymetszés is kijönne. Nem értek hozzá, nem is foglalkozom vele.
Varga némely versében megszólít valakit. Sőt! Mintha folyamatosan ezzel a személlyel folytatna az egész könyvön végigvonuló párbeszédet. A prológus versének mondatai a Kérdezz-felelek, című játék stílusában mutatják be ezt a személyt. Nem tudjuk pontosan – sehogy sem – ki is akivel nem találkozott, és nem lehetnek közös emlékeik. Ugyanakkor egy szellemi síkon való találkozás lehetősége is kiolvasható belőle. A lehetőségek szűkre szabottak. A cím, és a kötet végén lévő jegyzetanyag meghatározzák az elemző mozgásterét. Leszűkítik. Vagy a szerző, vagy Parsifal lehet az a megszólított személy. Vagy lehetséges még egy harmadik is. Varga saját vers-énjét összekeverte a legendákból és átiratokból ismert Parsifallal. Ez mindenféleképpen érdekes elemzési lehetőségeket ad. Egyfajta kettősség érezhető az egész köteten. Némelyik versben tettenérhetőek a gyermekkor szorongásai. A másodszor esik el-ben a sárban való megmártózást akár szimbolikusan is értelmezhetjük. A gaste forestban egy gyerekkori lábtörés emléke elevenedik fel, amit a visszatérés című versében folytat, egy újabb lábtöréssel. Ilyen, csak a szerző életéből vett esemény képeibe csúsznak, csöppennek bele a Parsifal szereplői. Kundri, Amfortas stb. Kundri Amfortas elcsábítójának megszólításával, mintha a nőiséget akarná megfejteni. „kundri, mondd meg,/ hányféle állapota van / egy női mellnek?” Amfortas, akit megsebeznek a Végzet lándzsájával, és sebe soha sem gyógyul be. Biztosan nem valódi sebekként kell értelmeznünk a kötetben előbukkanó sebeket. A lélek sebei ezek. Varga Mátyás Szent lándzsának nevezi azt a lándzsát, amivel a római katona megsebezte Jézus oldalát. A Parsifal legendában a Szent Grál is feltűnik. Ami viszont az örök élet annak, aki iszik belőle.
Vannak besorolhatatlan versek, amikről nem lehet tudni, milyen térben és időben játszódnak. Ilyen például az artus. Artus egyenlő Artúr királlyal, ebben a versben mégis egy konyhában ül. A leírtak alapján ez a konyha akár egy bérházban is lehetne. Szinte látjuk a falvédőt. Vagy az egy nap olyan-ban, amiben Amfortast kórházban ápolják egy háborúban szerzett sérülése miatt. Varga szabadon járkál a történetekben, felborítva a tér és idő szabályait.
A kötet elolvasása után felmerül a kérdés még egy hagyományos olvasó agyában is, – hát még egy kritikuséban – hogy mért? Mi is volt a szerző célja művével. Ez még a poszt-posztmodernben is fontos kérdés. Milyen végzetes gondolat, szent ihlet vezette Varga Mátyás agytekervényeit írás közben? Bevallom, nem tudom. Értetlenül állok a filozófiából ismert ok-okozati összefüggés hiánya előtt. S persze miért Parsifal? Úgymond, hogyan került Parsifal terítékre? Valljuk be őszintén, nagy összefüggés Parsifal énje és Varga énje között nincsen. Persze, ez még nem von le semmit a parsifal, parsifal jelentőségéből. Talán ez a derengő-lebegő titok ad nem is kis többletet a verseskötetnek. Remélhetőleg folyamatos szövegpárbeszédre buzdítja a szellemi kalandokra áhítozó olvasókat.
Magvető, ár 2290 Ft.                 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése